Az én történetem I. – A karrier coach karrierje

Mindenkinek van – vagy legalábbis hallott már – egy története arról, milyen az, amikor a hóhért akasztják.

Nos, íme, az enyém. A karrier coach karrierje. Első rész.

12 éves voltam, amikor egy nyáron, a pécsi főtéren található, patinás és híres Palatinus szállodában meglátogattuk egy ismerősünket. Ő ott étterem vezetőként dolgozott öltönyben, nyakkendőben, és amikor elegánsan, de mégis lazán kikért nekünk egy kör italt, engem annyira lenyűgözött, hogy eldöntöttem: szállodában fogok dolgozni.
Lehetőségem csak 14 évesen volt nyári munkát végezni, és egy másik családi ismerősön keresztül be tudtam kerülni az egyik margitszigeti szállodába. Szerencsére egyből londinernek. Fekete nadrág, fehér ing, piros mellény és fekete csokornyakkendő, valamint az arcomról le nem törölhető mosoly „szettben” fogadtam a vendégeket, hordtam a néha nem kicsi bőröndöket, és egy Marlboro fogadáson – akkor még az amerikai cigaretta gyár támogatta a Forma-1-et – kezet foghattam Alain Prosttal, a kor egyik legmenőbb pilótájával. Más sem kellett egy általános iskolát végzett fiúnak, hogy beleszeressen a szállodaiparba. A következő években minden nyáron 1-2 hónapot töltöttem ott, és boldogan kerestem meg az akkor 7-8 ezer forintos fizetésem mellé a néha valutában kapott jattot, amit a vendégek adtak az igyekezetemért. Már akkor láttam, hogy a következő lépés a recepciós pozíció lenne, de oda, ismerve a tapasztalt kollégákat, csak jóval később láttam esélyt bejutni.
Ennek első lépéseként elkezdtem a vendéglátóipari főiskolát – amit aztán a matematika tudományának „alapos elsajátítása” miatt 3 helyett 5 év alatt fejeztem be -, de miután nem sikerült a nappali-, csak az akkor induló távoktatás tagozat, így elkezdtem dolgozni már főállásban, mint londiner egy dél-budai 4 csillagos szállodában. Néhány átdolgozott hónappal és egy újabb Forma 1-gyel később az egyik recepciós kolléga átment az értékesítésre, én pedig „megpályáztam” a pozícióját, így történt, hogy 1996. október 1-én, 19 évesen, amikor beírtam a kódomat a portai számítógépbe, a monitoron megjelent: Szemán Zoltán 1-es számú portai kassza. Egy álmom vált valóra – úgy, ahogy 21 évvel később a weboldalam elindulásakor, amíg azért még várt rám néhány munkás év.
Szállodai karrieremet 3 évvel később egy belvárosi panzióban folytattam még egy ideig, megtapasztalva a belváros éjszakai életének idegenforgalmi oldalát. Azonban az eközben elkezdett második főiskola, valamint a sok esti műszak miatt úgy döntöttem, hogy abbahagyom, és egy rövid ideig csak a tanulásra koncentráltam, amikor is a Pesti Estben szembe jött velem egy hirdetés: Mikulást keresnek. Hogy ez hogy jön ide? Egy rendezvényszervező cég keresett vállalkozó szellemű fiúkat, hogy december elején néhány napot Télapóként töltsenek családokat látogatva, vagy céges rendezvényeken megjelenve. Így kerültem a Nyugati térre, a ma könyvesházként működő épületbe, ahol korábban Griff Gentleman áruház volt, és én ott 3 napig a vásárlókat kínálgattam szaloncukorral. Első nap megállt előttem két hölgy és megkérdezte, hogy elmennék-e hozzájuk is Mikulásnak, ők nem messze onnan dolgoznak egy HR tanácsadó cégben, és szívesen kifizetik nekem, ha másnap a cégben én osztanám ki a dolgozóknak a piros csomagokat. Amikor fizetés helyett álláskeresési tanácsot kértem, akkor még nem tudtam, hogy ez egy karrierváltó találkozás volt, mivel nem sokkal később már egy nemzetközi fejvadászcégnél találtam magam.

Folytatás a jövő héten.