Életközépi válság (?) – avagy a HR tanácsadó újratervez

Egyre több helyről hallani, hogy a negyvenes éveik környékén lévő férfiak és nők életközépi válságba kerülnek, és egy „Hogyan tovább?” gondolat buborékkal a fejük felett élik napjaikat, heteiket, hogy aztán ki-ki vérmérséklete szerint találjon rá a megoldásra, vagy csak simán elhessegesse ezeket a gondolatokat – passzívabbak esetén a szél fújja el azt a kis felhőt, és kész.

Én, a magam részéről a negatív töltetű válság szó helyett inkább az előremutató újratervezést használnám, vagy inkább csak simán a tervezés időszakának hívnám, mert, ahogy Tom Hiddlestontól tudjuk:

„Mindenkinek két élete van, a második akkor kezdődik, amikor rájövünk, hogy csak egy van.” ,

úgy én azt gondolom, hogy legtöbbünknek ez az a pont, ahol az új életét kezdi. A kezdődik az olyan hangzású, mintha nem lenne benne aktív részünk, pedig épp ez a lényeg!

Ez a pont mindenkinél másként jön el, van, akitől egy leépítés során válnak meg a munkahelyén, ahol ki jól, ki rosszabbul, de el volt, mint a befőtt, és hosszú éveken át a céggel együtt alakult a pozíciója, vele együtt a munkája, és csak teltek az évek egymás után. Másoknál a cégen vagy iparágon belüli karrier létrán lépkedés torpant meg, ért el egy bizonyos plafont, ahonnan úgy tűnt nincs tovább, vagy klasszikusan szólva nem volt kihívás.

Nálam ez egy motorbalesettel kezdődött. Nem egy hatalmassal – kialvatlanság, rohanás és egy rutintalanságból adódó rossz fékhasználat miatt – „csak” elcsúsztam. A helyszínről, miután a lakhelyemhez közel történt, saját lábamon mentem haza, ami miatt a később kihívott mentős, látva a bucira dagadt térdemet és a csípőmnél egy fél farpofányi méretű duzzanatot, nem dicsért meg. Egy keresztszalag szakadással megúsztam. Ekkor 39 éves voltam, egy éve nős és néhány hónappal a 40. születésnapom előtt becsúszó szereléssel született 1 hónapos kisfiú apukája. Tudom, az ilyen minek motorozik, de ettől most kivételesen tekintsünk el.

Számomra ez volt az a pillanat, amikor elgondolkodtam – egyrészt, hogy miért is rohanok állandóan, amióta az eszemet tudom, de ez azóta sem sokat változott – a hogyan továbbon. A magánéletem rendben volt – már azon kívül, hogy egy 1 hónapos baba hogyan forgatja fel és állítja feje tetejére az addig megszokott életünket, de ezt egy life coachinggal foglalkozó cikkben írnám meg inkább -, így a szakmai pályafutásom átgondolása volt fókuszban. Ekkor már 3 éve dolgoztam egy munkaerő-közvetítő cégnél, mint senior HR tanácsadó, illetve mellékállásban álláskeresésükben támogattam egy tanácsadó cégen keresztül kapott, különböző vállalatok bezárása vagy leépítése miatt érintett dolgozókat. Mindezt napi 10-12 órában, így a naptáram úgy nézett ki, mint egy stréber diák teleírt jegyzetfüzete.

Persze a baleset után a munkám egy részét tudtam otthonról is, felpolcolt lábbal, laptoppal az ölemben végezni, de a kedvenc feladataimat, a tanácsadásokat csak néhány nappal később, amikor már birodalmi lépegetőként el tudtam jutni az autóig, folytathattam. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem azon gondolkodni, hogy mivel is szeretnék hosszú távon foglalkozni, és mik azok a feladatok, melyektől így a 40-es éveim kapujában lehetőség szerint megszabadulnék. Ennek hatására abban az évben kineveztek Munkaerő-közvetítési üzletágvezetőnek, így feladataim általam nem kedvelt adminisztrációs részeit delegálhattam, miközben egyre jobban terveztem azt, hogy saját vállalkozásban csináljam azt, amit a legjobban szeretek: a karrier coachingot. Erre másfél évvel később, 2017. december 1-én került sor. Azóta vagyok vállalkozó.

Persze egy ilyen változás nem megy egyik pillanatról a másikra, nem csak egy szimpla döntés kérdése. Én is heteket, hónapokat töltöttem azzal, hogy át- és újra értékeljem az eddigi szakmai tapasztalatomat, megtervezzem a lépéseket, melynek csak egyik állomása volt a vállalkozóvá válásom, azóta kötelezően tervezek és elemzek, hogy sikeresen tudjak haladni a kitűzött célom felé. Természetesen ez nekem sem ment egyedül, van olyan barátom, aki tanácsadóként a vállalkozásom üzleti alapjainak lefektetésében segített, és ott volt még a coachom, akihez azóta is járok, hogy a személyiségem és a mentalitásom is fejlődjön, Azt gondolom, hogy a majd’ 20 év HR tanácsadóként eltöltött idő mellett ezzel a tapasztalattal együtt tudok hiteles karrier coach lenni, és segíteni másoknak, hogy megtalálják a hivatásukat. Nekem sikerült.